Kirándulások: Vargyas völgye

Vargyas-patak
völgye - Homoródalmási- (Orbán Balázs) barlang

"Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne."Tamási Áron

Vargyas-patak-Kőmező-Vargyas-szoros-Orbán Balázs-barlang-Kőalja-Farkasok
ösvénye-Vargyas-patak

Táv: Kb. 8 km. 5-6 óra.A barlang meglátogatásához föltétlen szükséges az
egyéni, jó minőségű elemlámpa. Ajánlott a csereöltözet.

A tájvédelmi

körzet területe 800 hektár. 1980-ban nyilvánították védetté és a homoródalmási

Tanács kezelésében van. Szabadon látogatható. Homoródalmásról a Szármány alatt

nyíló Barák utcáján felfelé, illetve az Almás pataka mentén haladva közelíthető

meg. A Vargyas-patak szurdokvölgye Homoródalmástól keletre, tőle 9 km-re

terül el. Keletről a Felső Mál (936 m), nyugatról az Alsó Mál (935 m) magas

mészkőszirtje fogja közre a mély szurdokvölgyet. A Vargyas vize mészkőszurdoka

az északi bejárattól, a Kőmező patak beömlésétől a Vízkeletig tart. A Vargyas

vize tulajdonképpen a homoródalmási mészkőrögbe mélyült és alakította ki az

észak-déli lefutású szurdokvölgyet. A festői völgyszoros, szurdokvölgy az

Északi-Persány-hegység jura mészkövében alakult ki, mintegy 4 km hosszúságban.

Klasszikus karsztvidéken járunk. A felszíni és a mélységi karszt valamennyi

formája megtekinthető. A Vargyas vize egy részének a szikla alá merülésének

helyét (ahol búvópatakká alakul) Víznyugatnak, majd a szoros kijáratánál „az

újra megjelenés helyét" Vízkeletnek nevezte el a helyi lakosság.A

gépkocsit a Vargyas-patak partján hagyva, és széles szekérúton, enyhe emelkedőn

indulunk az előttünk magasodó Felső Mál tető irányába. 1,5 km megtétele után,

az utat elhagyva, jobbra térünk, és a szorossal párhuzamosan haladunk tovább.

Bal kéz felől a Tatár-kápolna (XI. század) romjai láthatók, előttünk széles,

ugyanabból a korból származó gyepű, a Tatársánc húzódik. Egy forrás mellett

haladunk el, majd meredek ereszkedő kezdődik a Vargyas-patak völgye felé. Az

ösvény a meredek szurdok falát követi, míg le nem ér a mélyben rohanó patak

szintjére. A kilátás mindvégig páratlan, sziklafalak, barlangok, ritka növények

látványában gyönyörködhetünk.A szemközti oldalon a Csala-tornya tűnik fel,

alatta a Hotel Spelaeus-nak nevezett barlang bejáratával. Itt keskeny palló

vezet a patak túloldalára, amelyen mi magunk is át fogunk kelni, az Orbán

Balázs barlang meglátogatása után.

Az
egykoriban befalazott bejárathoz lépcsőkön lehet feljutni. A barlang nyílása a
Csudálókő északi oldalában van. 1931-től az Orbán Balázs nevet viseli. A
barlang fő részei: Bejárati terem (jól látszanak az egykor összefüggő falrész
nyomai), Ablak, Szuszékok, Csala sírja, Kápolna- és Márványterem, Újkijáró,
Függőkő, Nagyterem, Karzat, Pokol, Kutyalika, Medvebarlang, Jordán kútja, Emeleti
terem. A vízfolyás hiánya a barlang idős voltát húzza alá. Jelentősége: a felső
paleolitikumtól kezdve a középkor végéig emberi településül szolgált. Az ember
jelenléte a barlangban 7-8000 évre visszamenőleg igazolt. Eddig 9 Homo sapiens
- emberi - csontlelet tártak fel. A csiszolt kor kőszerszámai andezitből és
gejzeritből készültek. A kerámiatöredékek az erősdi kultúrát, a péterfalvi és a
boian-i kultúrát képviselik. A középkort a zöld kerámia képviseli. Előkerültek:
Ursus speleus (barlangi medve) csontok, a Kolozskorpád II. - Witenberg jellegű
bronzkori edénytöredékek, kőfejsze, réz karkötő, bronz karperec, agyagedények.A
barlang bejárása természetesen nem kötelező, de a páratlan élmény kihagyására
csak a klausztrofóbia lehet elegendő indok. Azok akik mégis így döntenének azok
a patak partján elterülő kis tisztáson, akár a csodálatos kilátást biztosító
barlang bejáratban csodálhatják a szemet gyönyörködtető tájat, sziklákat.A
barlanglátogatás után átkelünk a Vargyas-patak földrajzi jobb partjára, majd rövid
gyaloglás után, egy újabb függőhídon vissza az ellentétes oldalra.Hatalmas
mészkőfalakban, kőgörgetegekben, barlangszájakban gyönyörködhetünk, mígnem
elérjük a szoros alsó végét, a Vízkeletnek nevezett hely közelében.Innen a
Kőcsűr-, majd a Farkas-ösvényen térünk vissza a Kőmezőre. Felső Mál tetőt, egy
egyedien látványos sziklaél mentén. Ettől a ponttól számítva, kb. fél órás
gyaloglással jutunk vissza a patak partjához az elindulási ponthoz.

A homoródalmási Orbán Balázs-barlang mondái

A sötéten tátongó hűvös-nyirkas, rejtélyes barlangjáratok, az eltűnő, aztán újból felszínre bukkanó búvópatak félelemmel vegyes kíváncsisággal töltötte el az egyszerű népet. Így született számos hiedelem, monda, amelyben a mesebeli kincseket rejtő barlangokat furcsa, titokzatos élőlényekkel népesítették be. A hagyomány szerint két mezítelen tündér raboskodik az almási barlangban és amikor a Nemere fagyos szele fújni kezd, a tündérek fáznak, ezért dühöngeni kezdenek. Azt tartják, hogy ezek a tündérek hoznak minden rosszat, bajt a vidékre. A kegyetlenül pusztító pestisjárvány idején a nép ingeket rakott le a barlang szájához, hogy ezzel kiengesztelje a haragvó tündéreket és megszűnjön a baj. John Paget a mondának egy másik változatát jegyezte fel. Azt írja, hogy ő is látta, amint a falu végein ruhadarabokat akasztottak a fák, bokrok ágaira, hogy a haragvó tündérek megtalálják és megbékéljenek. Az almásiak szerint a barlangokban apró termetű emberkék, "terpék" laknak, ott élnek, leselkednek, bujkálnak a föld alatt és ha fáklyás ember közeledik, zsibongva, nyöszörögve takarodnak a sötét üregek felé. Egyszer szénacsináláskor a Kőalján, a Vízkelettel szemben egy csóré, nagy fülű, durva bőrű, majomszerű szerzetet megfogtak az almásiak, amikor éppen az élelmüket akarta megdézsmálni. Belekötözték egy tarisnyába s este hazavitték a faluba. A furcsa teremtés annyira megszelidült, hogy hol egyik, hol másik családnál evett. De aztán egy éjjel a társai utánna jöttek és vissza vitték a barlangba. Lábnyomaikat látni lehet a barlang agyagjában s még az apró csontjaikat is megkapták az egyik üregben. A "rusnya terpék" azt várják, hogy egyszer kihal az emberi faj, elpusztítja egymást és akkor rájuk marad a szép napsütötte világ. A népmondák másik része a barlangokban rejlő kincsekhez fűződik. A hegy rejtett üregeiben ismeretlen emberi lények laknak. Az ott tanyázó pásztorok sokszor meglepték őket, amint ki és be jártak. Csónakjaikon beeveznek a hegy belsejébe, ahol a búvópatak folyik és bent kétségtelenül aranyat mosnak, azért zavaros sokszor a Vízkeletből kifolyó víz, pedig máskor kristálytiszta. Aranymosó cigányok is járnak ide a búvópatak fövényéből aranypor mosni. A kincses mondák egy másik változata szerint Magyarországból jött három lovas ember, ott találtak a barlang előtt egy juhászt, akit megkértek, tartaná meg a lovakat, amíg az üregből visszajönnek. A juhász vonakodott, ezért a lovakat megkötötték egy fához s bementek a barlangba. Amikor kijöttek a juhász megbánta, hogy nem fogta meg a lovakat, mert azok három zsák aranyat hoztak ki és elvitték. Más évben megint jöttek a magyarországiak, akkor bezzeg a juhász szívesen megtartotta a lovakat. Annyi aranyat kapott, hogy még az unokája is gazdag ember lett. A székelyek az almási barlangban hiszik elrejtve Dárius mesés kincseit. A király akkor rejtette el a kincseket, amikor Erdélyben járt vadászni. A barlangban e roppant kincs fölé Ugron Ábrahám uram csináltatott egy nagy vasajtót a tizenkettedik teremben és ezt leánya jól elrejtette, hogy a sok kincs nehogy megrontsa a székely nép jó erkölcsöt. De azért sokan keresték a vasajtót, amelyik minden pünkösd második napján éjfélkor nyílik meg, két óráig nyitva marad, s akkor nagy zajjal újból egy évre bezáródik. Egyszer egy fürkésző ráakadt az ajtóra, de nem tudta leverni a nagy lakatot. Gyorsan elfutott segítségért, de mire visszaértek az ajtó úgy eltűnt, hogy többet sehogy se tudtak rátalálni. A tatárjárás eseményeihez is több monda kapcsolódik, amelyek a legismertebbek napjainkban. Nagy erővel támadtak a tatárok a környékre, azért a nép visszahúzódott az almási barlangba. A tatárok az elfalazott bejáraton át nem tudták megtámadni az embereket, ezért tábort vertek Kőmezőben. A tatár kán a kőmezei templomba kötötte be a lovát, mert az itt állt Varjas falu házait mind földig rombolták és felégették. Várták a tatárok, hogy az ostromlott nép megadja magát. Tudták, hogy az éhség egyszer csak kikergeti őket a barlangból. De jaj volt annak, aki nem tudott idejében a barlangba menekülni és csak az erdőben rejtőzködött el. A feldühödött tatárok akit elfogtak, azt megkötözve felhajtották az Ejtőkő tetejére és a magas sziklafalról egyenként a mélybe lökték a szerencsétleneket. Telt múlt az idő és bizony már gondolkoztak, hogy kimennek és megadják magukat. De a tatároknak sem volt mit enni, mert a barlangba menekülők maguk után mindent elpusztítottak. Észrevették ezt a bent levők  és egy vénleány mit gondolt, mit nem, azt a kicsi lisztet, amit mindenhonnan összekapartak, hamuval és kőtejjel összegyúrta és egy akkora kenyeret sütött belőle, mint egy taligakerék. Ezt a kenyeret felszúrta egy hosszú rúdra és kinyújtották a barlang száján s jó sokáig forgatták, kerengették, amíg a tatárok észrevették. Amikor a tatárok meglátták, hogy a barlangban levőknek még bőven van ennivalójuk, felkerekedtek és nagy porfelhővel nyomukban eltakarodtak Kőmezőből. Nagy öröm lett erre a barlangban, azonnal akartak menni az emberek. Ám Csala vitéz, a vezérük megállította népét. Meg akart győződni, hogy csakugyan elmentek-e a ravasz tatárok. Kiment a barlangból, felmászott egy magas szikla tetejébe és szétnézett a környéken, de a tatároknak híre-pora se volt. Nagy örömében megfordult a barlang felé, de csak annyit kiáltott, hogy "Nincs tatár, indulhatunk", s abban a pillanatban megtántorodott, a mélybe zuhant és szörnyet halt. Jajszóval, keserves sírással temették el Csala vitézt a barlangban, egy nagy kőkoporsóba, ami még ma is ott van. A nevét sem felejtették el, mert a sziklát, amiről lezuhant, a mai napig Csala tornyának hívják. A monda egy másik változata szerint a barlang összeköttetésben van a patak földalatti folyásával és az ostromlott székelyek ezen a járaton szökdöstek ki éjszaka élelemért és így sikerült kitartani és megvárni a tatárok elvonulását. A néphit szerint az almási barlang rejtett járatain egész Csíkig el lehet menni és aki eléri a barlang végét az meghallja a csíki kutyák ugatását és a kakasok kukorékolását. Ez a hiedelem vezette Fekete István mérnököt 1835-ben a barlang feltárására. Elgondolása szerint ha ez a tény igaznak bizonyul, akkor hadászatilag nagy fontosságú lett volna. Egy a nép által nem ismert mondára az irodalomban találtam utalást. Bielz említi, hogy Athanasius Kircher jezsuita pap találta ki a következő legenda befejező részét. A Kahlenbergi Hameln városában nagyon elszaporodtak a patkányok és sok kárt okoztak. Egy nap titokzatos idegen jelent meg és ajánlkozott, hogy megszabadítja a várost a rágcsálók hadától. Megegyezett a város elöljáróival, aztán sípját elővéve a közeli tóba csalta a patkányokat, ahol ezek mind egy szálig elpusztultak. Azonban a fukar városatyák felrúgva az egyezséget, nem fizettek semmit. Később egy vasárnap, amikor a felnőttek mind a templomban voltak, újra megjelent az idegen a város piacterén. Sípja hangjára összegyűltek a gyermekek és elbűvölve követték az embert, aki egy közeli szikla repedésébe vezette a gyermeksereget. A történet Erdélyben folytatódik, mégpedig a homoródalmási barlangnál, ahol a felszínre jöttek a hamelni gyermekek és ők lettek az erdélyi szászok ősei.A falusi nép századunk közepéig nem szívesen járta ezeket a "rusnya" helyeket, a sziklák ölébe zárt titokzatos barlangokat. Minden közösségben voltak azonban különc, kalandvágyó emberek, akik a mindennapi munka helyett inkább az erdőket járták, halásztak, vadásztak és kincseket kerestek. Ezek az emberek és a pásztorok ismerték az összes hiedelmeket, mondákat, titokzatos helyeket és titkos jeleket. Ezekből lettek a barlangi vezetők, ők segítettek Fekete mérnöknek a barlang kutatásában és felmérésében, vezették a barlangot látni óhajtó utazókat, kirándulókat. 